Az MTK alapításának előzményei – a diáksport | 1. rész

MTK legendárium | 18. rész. Szekrényessy Attila sorozata.

Amióta Náci bácsi (Clair Ignác) a reformkor hajnalán (1833-ban) megalapította Pesti Gimnasztikai Iskola nevű oktatási intézményét, sok víz lefolyt a vén Dunán. A feudalizmusból polgári társadalom, a márciusi ifjakból nemzeti hős (és nagypapa), a Clair-féle műintézetből pedig – 1863-ra – Pesti Torna Egylet, utóbb pedig a nagyhatalmú Nemzeti Torna Egylet (NTE) vált.

Ezzel meg is honosodott hazánkban a német szellemű tornamozgalom, melynek mindenhatóságát 1875 madárdalos tavaszán Eszterházy Miksa gróf hetykesége törte meg, a Magyar Athletikai Club (MAC) megalapításával.

Az NTE és MAC víg torzsalkodása és ásatag vitája ezt követően nem szólt másról, mint az újszülött magyar sport jövendőjéről. Azaz a kisded első lépéseit szigorú porosz, avagy könnyed angol szellemű tutorok vigyázzák.

A nagy sportmozgalmi tülekedésbe kétirányú befolyás érvényesült, felülről a nagypolitika, alulról pedig az utca embere képviseletében. Míg a MAC-ot a kormánykörök, addig az NTE-t az ellenzéki csoportok részeltették előnyben. Kettejük arisztokratikus vitájától távol, a Dohány és Síp utcás Terézvárosban, kereskedősegédek és gimnáziumi tanodák jeltelen polgárai lassan levéve felöltőiket, felgyűrve ingujjukat, fegyelmezett tornasorokba tömörültek, és vállvetve, izmot feszítve, ég felé törő akaratból mind magasabb emberi gúlákat építettek, így a sport területén is kezdetét vette az önszerveződés.

A pesti zsidó ifjúság lelkesedése azonban önmagában kevés volt, vékony csörgedező erecske a nagy szellemár ellenében, mely helyzetet jól példázza az MTK megalapítását egy évvel megelőző vidéki beszámoló: „Sok oly körülmény tűnt előttem e (klubalapítási) házalásnál fel, melyek nagyon sokáig reménytelenné teszik a jövőt. Az volt ugyanis a sport-egylet megalakulásánál az első kérdés, hogy a zsidó bankhivatalnokok, kereskedősegédek és önálló iparosok beléphetnek-e a körbe. És e kérdésre az urak kivétel nélkül nemmel feleltek. Éppen az említett ifjak között találtatott volna a legtöbb lelkes működő tag. Így hát az antisemitismus megakadályozója egy valóban szükséges mozgalomnak. Éppen a sportnak kellene azon térnek lenni, hol a különböző társadalmi rétegek érintkeznek, hanem bizony erre még nem elég fejlett a magyar társadalom.”

A helyzet a fővárosban sem volt jobb. Az ország legjelentősebb és legmodernebb atlétikai egylete a MAC szintén elzárkózott zsidó tagok felvételétől: „A Magyar Athletikai Klubba lépő tag, kinek kóser voltáról jó előre meggyőződés szereztetik, becsületszavával köteleztetik annak fogadására, hogy zsidó vallású egyént tagságra ajánlani nem fog.”

A zsidó ifjúság sportolási lehetőségei tehát roppant módon korlátozva voltak, hiszen a sportklubok szellemisége nem volt kedvező számukra:

„Gymnastikai ás athletikai egyleteink legnagyobb részében oly szellem uralkodik, mely nem válik előnyére serdülő ifjúságunknak, eltekintve az egyletek és egyleti pártok torzsalkodásától, egyleteink igen nagy része oly tendentiáknak hódol, melyek megközelítik a büntetőtörvénykönyv azon paragrafusait, melyek az osztályok és felekezetek elleni izgatásról szólnak. A kevésbé érett ifjúság az ilyen egyletekben csak az úrhatnámságot, a rangkórságot vagy az antisemitismust tanulja meg, anélkül, hogy testi egészségének használna.”

Kezdetnek maradt az utca és grund rusztikus területe, mely mindig demokratikus teret nyújtott a játszani, sportolni kívánó ifjak számára. E szabad, önfeledt játékokból idővel komoly teljesítmények és országos mozgalmak nőhettek ki, melynek őshangulatába a következő, 1841-es cikk enged bepillantani:„Húsvét hétfőn, délután, oly időtájban, hol legtöbb nép hemzsegett az utczákon, a Rózsapiaczon egy sereg gyermek, kik közé néhány bérkocsis is vegyüle, ballont játszott. Az ügyetlenül vert széllapda egy tisztes öregúr fejére repült, ki azonban elég jó szívű volt a tréfán nevetni, s odább menni. A közel álló városi poroszló is nevetett, s midőn őt megkérdeztük, miért nem tiltja el a gyermekeknek ezen nem minden veszély nélküli időtöltését? Egyik szemét kissé meghunyorítván, süvegéhez nyúlván, azt felelé: »Ej, hadd mulassanak, hiszen azért gyerekek!« Azon pillanatban a széllapta a poroszlónak fejére esett és süvegét leütötte, mire ez iszonyú lármát ütött s ezen tartalomdús szavakkal: »„Hej! Ti gazficzkók!« – meg »Ti vén kamaszok! Nem takarodtok mindjárt?! Ki látta a becsületes embereket úgy háborgatni?« Fölemelt pálczával közükbe rúgatott, s a mulató csapatot elszéleszté.”

(Folytatjuk).

Ezt olvastad már?